Neked hol vannak a határaid?
Ismered őket?
Tudod mi az, ami nálad még belefér, és hol van az a pont amikor azt mondod, NEM?
Ki tudod/mered mondani, hogy NEM? Nálam itt van a határ, eddig engedlek, és ne tovább.
Amikor nemet mondasz, akkor tulajdonképpen igent mondasz önmagadra.
Számomra ez egy igazán ütős mondat volt, amikor először hallottam. És őszintén szólva nem esett jól az, amit éreztem. Mert amikor megérkezett ennek a mondatnak a súlya, akkor értettem meg, hogy hányszor és hányszor csaptam már be saját magam, helyeztem másokat és mások kérését, igényét önmagam elé, és hányszor volt mindenki más fontosabb saját magamnál. Fájdalmas volt mikor megérkezett a megértés, hogy gyakorlatilag saját magam hagytam cserben. Önbecsapásos cserbenhagyás. Puff.
Én szeretem megérteni, hogy miért történnek dolgok. Mi áll a nemet nem mondás hátterében?
Végtelenül egyszerű. Félelem.
Ismerősek számodra ezek a mondatok, belső hangok, amikor épp nemet mondanál?
félek, hogy a másik haragudni fog.
attól félek, hogy megbántom a másikat.
önzőnek fognak tartani.
hálátlannak fognak tartani.
elveszíthetem a másikat.
félek az egyedülléttől, a kiközösítéstől.
mások azt fogják hinni, hogy haragszom.
bűntudatot érzek.
engedetlenek vagyok.
felégetem a hidakat magam mögött.
nem fogom megkapni a másiktól azt az elismerést, amire szükségem van.
A félelem mellett pedig megjelenik még egy érzés, ami aztán gyakorlatilag születésünk óta kísér bennünket, a bűntudat.
És kész is a tökéletes kombó. Félek is megtenni, és ha megtenném ráadásul akkora bűntudatom keletkezne, amit aztán végképp nem tudnék kezelni. Ezért inkább maradjunk a kisebb rossznál. Ugyan nem esik jól megtenni azt, amit kérsz, elvállalni azt a munkát, plusz feladatot, elmenni arra a találkozóra, megenni azt az utolsó falatot, stb., de még mindig kisebb veszéllyel jár, mint nemet mondani Neked.
Így vagyunk összetéve mi emberek. Megvan ennek az évszázadokra visszanyúló gyökere, amikor a falkából való kiközösítés szó szerint az ember életébe került. Ma ez már nem jelent életveszélyt, de ösztön szinten belénk ívódott. Illetve, ha kissé közelítünk a történelembe valószínűleg a mi őseinket sem tanították meg, hogyan lehet megfelelő módon határokat felállítani, hát hogyan is tudták volna nekünk átadni ezt a tudást?!
De van egy jó hírem. (Mindig van egy jó hírem, ami általában ugyanaz, lehetséges változtatni! :-) )
Meg lehet tanulni határokat felállítani és nemet mondani! Sőt, felnőtt emberként kötelességünk is megtanulni!
Elsősorban saját jóllétünk érdekében. Ám a bennünk végbemenő változások pozitív hatással vannak a közvetlen környezetünkre is. Nem utolsó sorban pedig sokkal hitelesebbek tudunk lenni, hisz aki tud nemet mondani, az biztos, hogy amikor igent mond, azt komolyan is gondolja, és tudjuk, hogy megbízhatunk benne.
A kérdés csak az, hogy hogyan kezdjünk neki, ugye?
Én nulladik lépésként mindig azt mondom (mégha ez nem is túl népszerű), hogy lássuk meg a saját felelősségünket. Nem a másik ember használ ki, kér túl sokat, hagyja figyelmen kívül az erőnk, energiánk végességét, stb, hanem mi hagyjuk ezt megtenni saját magunkkal. Mindez a beleegyezésünkkel történik. Rosszul hangzik elsőre, tudom. Ha a felelősség megértése és felvállalása megtörténik, akkor tud hozzá társulni az a belső erő, ami szükséges a változáshoz.
Kérdezzük meg magunktól, hogy mi az, amitől valójában félünk? Mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Sokszor már az rengeteget segít, hogy a félelmet tudatos szintre hozzuk, és rájövünk, hogy a lehetséges következmények elenyészőek a félelmekhez képest.
Figyeljünk a belső hangunkra, érzésünkre. Ahhoz, hogy meg tudjuk húzni a határokat, meg kell tanulni meghallani a belső igényünket, szükségleteinket. Tudatosan próbáld megfigyelni az érzéseidet egy-egy szituációban. Mielőtt igent mondasz egy túlórára, egy újabb feladatra, próbálj befelé figyelni! Milyen érzések kavarognak benned? Dühös vagy? Szorongsz? Ideges, feszült vagy?
Ismerd fel, ha elérted a teljesítő képességed határát! Ha egy újabb feladat hallatán legszívesebben elfutnál vagy elbújnál, ha úgy érzed, nem bírod még ezt is bevállalni, nem az a megoldás, hogy nyelsz egy nagyot és szenvedsz. Senki sem mindenható, hidd el, hogy ha te nem vállalod azt a feladatot, meg fogják tudni oldani a társaid valahogy másképpen.
Kommunikálj! Egyértelműen fejezd ki, hogy mit érzel és gondolsz, ne a másiktól várd, hogy kitalálja, mi zajlik benned. Lehetőleg mondd ki idejében, és ne nyeld a mérged addig, amíg már robbansz. Ami pedig a közlésnél az örök jó tanács, hogy én beszédet használj, magadról, a saját érzéseidről beszélj, ne a másik emberről.
Engedd el a bűntudatodat! Ha valamire nemet mondasz, attól még nem vagy rossz ember. Neked is jogod van saját szükségleteid és igényeid érvényesítésére. Ha nem mindig csak a másik igényeit igyekszel kielégíteni, hanem néha törődsz a saját jólléteddel is, az még nem önzés. Találd meg a saját egyensúlyodat: Néha igen, néha nem.
Végezetül még pár fontos gondolatot mindenképpen szeretnék megosztani veled!
A határok meghúzása mindig a döntéssel kezdődik. El kell döntened, hogy változtatni akarsz, majd keresd meg azt a területet, amellyel kezdeni fogsz.
A nemet mondás hozzátartozik a harmonikus kapcsolatokhoz. Tartsd észben, és mindig tudatosítsd, ha nemet mondasz, nem a kapcsolatra, az emberre mondasz nemet, hanem a helyzetre!
Keress olyan barátokat, támogató csoportot, akikben bízol, és segítenek ebben a tanulási folyamatban. Ha szakemberre lenne szükséged, szívesen támogatlak ezen az úton! :-)
Коментари